Hosszú hónapok után bejelentették, hogy vége a veszélyhelyzetnek, így fellélegezhetünk, hiszen nem kell a négy fal között töltenünk a nyarat. A kényelmes és biztonságos utazáshoz pedig a tömegközlekedés helyett jobb választás lehet az autóbérlés. Miután meghatároztuk az úticélt, érdemes alaposan átgondolnunk, hogyan fogunk eljutni odáig.

Miért ne busszal vagy vonattal utazzunk?

– A koronavírus mellett más betegségek is könnyebben elkaphatóak a tömegközlekedési eszközökön.
– Egy kötött menetrendhez kell alkalmazkodni általuk, és még így is gyakran előfordul az akár 30-60 perces késés.
– Állapotuk sokszor nem megfelelő, sem műszakilag, sem pedig a tisztaságot figyelembe véve, ami gyermekkel együtt utazva eléggé aggasztó tud lenni.
– Szinte mindig találkozni olyan utasokkal, akik nincsenek tekintettel másokra és egész idő alatt hangoskodnak.
– A járművökön ritkán megfelelő a hőmérséklet, sokszor túlságosan hideg van a klíma miatt, máskor pedig nem működik a klíma, így egy mozgó szaunával kell utaznunk.
– Nem mindegy, hogy hány csomaggal utazunk, és hogy azok milyen méretűek. Van, amit nem vihetünk fel a buszra vagy a vonatra, vagy épp plusz díjat kell fizetnünk érte.
– Előfordulhat, hogy át kell szállnunk, vagy a megállótól hosszú sétát kell megtennünk a csomagjainkkal a szálláshelyig.
– Nem állhatunk meg bármikor, amikor szeretnénk, így lemaradunk az út közben lévő látnivalókról.
– Minden szempontot figyelembe véve ár-érték arányban egyáltalán nem kedvező a tömegközlekedés.

Miért béreljünk inkább autót a nyaralás idejére?

– Nem kell tartanunk attól, hogy elkapunk valamilyen betegséget a járműben.
– Nem kell menetrendhez alkalmazkodnunk, akkor indulunk el, amikor szeretnénk.
– Teljesen csendben vagy hangos zenét hallgatva is utazhatunk, ahogy épp jól esik.
– A klíma beállításával mi határozzuk meg, hogy milyen hőmérsékletben szeretnénk utazni.
– Kényelmesen elférünk több különböző méretű csomaggal és szatyrokkal is.
– Kevésbé kell amiatt aggódnunk, hogy az értékeinknek lába kel, amíg nem figyelünk.
– Háziállatunk is velünk utazhat plusz kiadás nélkül.
– Nem kell átszállnunk, háztól házig közlekedhetünk, sőt, kényelmesen felfedezhetjük az út közbeni és a környéken lévő látnivalókat.
– Megbízható műszaki állapotú autóval utazhatunk, nem kell attól tartani, hogy lerobbanunk.
– Megkímélhetjük a saját kocsinkat a kilométerektől és a rosszabb utaktól.
– Minél több napra megyünk nyaralni, annál kedvezőbb áron juthatunk hozzá a kiválasztott bérautóhoz.

A plusautorent.hu oldalán széles bérautó-kínálat áll a rendelkezésünkre. Akár 6-7 személy is együtt utazhat az Opel Vivaro vagy a Renault Escape autókat választva, így a nagy családosok és a baráti társaságok is biztosan megtalálják a számukra megfelelő gépjárművet.