Az őszi időjárás igen változékony, a melegebb és a hidegebb napok egyaránt jellemzőek, és bármikor számíthatunk csapadékra is. Épp ezért, ha utazni szeretnénk, akkor annak a legkényelmesebb módja, ha autóval tesszük. Ha pedig nincs sajátunk, akkor érdemes lehet autóbérlés mellett dönteni, különösen akkor, ha egy-két napon belül több helyre is szeretnénk eljutni.

November elején, mindenszentek és halottak napján a legtöbben útnak indulunk, hogy csendben megemlékezzünk elhunyt szeretteinkről és mécsest gyújtsunk sírjaiknál. Ma már a legtöbb család nem ugyanabban a városban él, és ez különösen igaz lehet távolabbi rokonok esetében, ezért hosszabb-rövidebb utakat egyaránt meg kell tennünk ahhoz, hogy mindenkinél tiszteletünket tehessük.

Ilyenkor az autópályákon is nagy a forgalom, de a vonatok is zsúfoltak, és problémás lehet az átszállás, valamint a vasútállomásról a temetőig való eljutás, ezért a legegyszerűbb, amennyiben nincs autónk, ha kibérlünk egyet néhány napra. Sokkal magasabb díjjal sem kell kalkulálnunk a tömegközeledéssel szemben, 4-5 fő esetén már nagy valószínűséggel árban is kedvezőbb megoldásnak tűnik majd a bérelhető személyautó. Amennyiben a gyerekeket is magunkkal visszük, akkor pedig kifejezetten nyugodtabb lesz így az utazás, ráadásul igény esetén a plusautorent.hu autókölcsönző gyerekülést is biztosít ingyenesen a bérlés idejére.

A budapesti plusautorent.hu autókölcsönzőnél a bérautók díját 24 órás periódusokban, napidíjban kell fizetni. Ez azért kedvező és olcsó a bérlőknek, mert például, ha 16 órakor veszik át a bérautót, akkor másnap 16 óráig tart egy nap. Így kedvezőbb árral kalkulálhatunk, mint más kölcsönzők esetében.

Attól függően, hogy hányan utazunk, mennyi csomagot tervezünk magunkkal vinni, várhatóan mekkora távot fogunk megtenni, és mindezek mellett milyen egyéb igényeink vannak, választhatunk, Opel Corsa, Suzuki Ignis vagy akár Renault Scenic és Opel Vivaro járművet is. A teljesen kínálat természetesen elérhető a weboldalon.

Az autókölcsönző telephelyére eljutni időigényes és költséges is lehet, de ezzel sem kell bajlódnunk, hiszen akár házhoz is kérhetjük a kiválasztott bérautót. Ennek díja olcsóbb, mintha taxival mennénk érte. Sőt, az alábbi településekre ingyenes bérautó kiszállítást vehetünk igénybe: Pesthidegkút-Ófalu, Gercse, Erzsébetliget, Széphalom, Budaliget, Máriaremete, Remetekertváros, Hársakalja, Erzsébettelek, Hűvösvölgy, Petneházyrét, Adyliget, Remeteszőlős, Remeteszőlősi lakótelep, Kútgyűrűtelep, Nagykovácsi, Cseresznyés, Zsíroshegyalja, Solymár, Pilisszentiván, Bányatelep, Pilisvörösvár.

A plusautorent.hu autókölcsönzőnél a bérautó rendelés is nagyon egyszerű, és több opció közül választhatjuk ki a számunkra legszimpatikusabb megoldást:
Telefonálhatunk: +36 30 9488 730
Írhatunk e-mailt: rent@automobile-rent.hu
Kitölthetjük az űrlapot: http://plusautorent.hu/rendeles/